Az Áprily Lajos
Főgimnázium Szülői bizottságának

honlapja a Szülői közösség tagjait tömöríti egy csoportba, valamint mindazokat
a baráti, társadalmi és gazdasági támogatókat, amelyek iskolai közösségünk építéséért
tenni szeretnének

A Tanügyi Törvény értelmében az oktatás elsődleges érintettje maga a tanuló. A törvényadta keretet követve a szülői közösség másodlagos, a helyi közösség és a társadalom pedig harmadlagos érintett ebben a folyamatban.

Ennek szellemében az Áprily Lajos Főgimnázium Szülői Bizottságának kötelessége aktív szerepet vállalni az iskola életében, és támogatni az intézményt értékmegőrző és értékteremtő folyamatában.

A Szülői Bizottság fontosnak tartja az erős kapcsolati háló kialakítását és megtartását. Ezért azoknak a szülőknek a tagságát is támogatjuk, akiknek a gyermekeik már bevégezték iskolai tanulmányaikat.

Hisszük, hogy a szülői közösségünk részéről származó, sokféle jellegű, szívből jövő segítség, szellemi és fizikai önkéntes munka emeli, javítja az iskolai élet minőségét, és erősíti az összetartozás érzését.

Legtöbb eseményünk és tevékenységünk közvetlenül az iskolai élethez kapcsolódik. A hagyományos szülői rendezvényekre vonatkozó tájékoztatás mellett honlapunkon lehetőség nyílik támogatható minipályázatokat indítani iskola- vagy osztályszinten, szülői munkacsoportokat alakítani, valamint fejlesztési irányvonalakat javasolni.

A szülői bizottság szoros kapcsolatot alakít ki más hasonló szervezetekkel is. Egyik legfontosabb partnerünk a Romániai Magyar Szülők Szövetsége.

Osztályok száma

0

Még nincs fiókod?

Lépj be a fiókodba

Szülői Bizottság

Kövess minket

Kövess minket